Tizenötödik évadunkat, kezdjük egy kis visszatekintéssel

Amikor másfél évtizede a Szilvásváradiakkal egyetemben elkezdtük Magyarországon a kalandparkozást, nem gondoltuk, hogy egy évtizeden belül, több száz lesz belőle. Emlékszünk első bizonytalan vendégeinkre, akik körülnézve, kétkedve kérdezték, mit akarnak csinálni itt velünk, nem vagyunk mi mókusok. Hát azóta sok pékből, ügyvédből, ovisból és nyugdíjasból lett nálunk mókus. Nehéz és könnyű dolgunk is volt. Az elején saját utat kellett törni, viszont a sajátunkon tudtunk azután is haladni. Soha nem voltunk más kalandparkban. Azóta is hitvallásunk, hogy nem versenyzünk senkivel, járjuk a magunk útját, és akiknek teszik, amit csinálunk, hozzánk jön, akiknek, pedig más típusú igényük van, az a kínálatból azt választhatja. Nem pályáztunk soha és bankhoz sem folyamodtunk, csak megfogtuk a lapát nyelét tavasszal, s amit télen, papíron megálmodtunk, azt tavasszal megvalósítottuk. Mivel a park legkisebb részletében is benne van a kezünk munkája, ezért belőlünk egy darab bele van építve és talán ezért nem omlik le reggelre. Az építkezés folyamatos, s ameddig mi itt leszünk a fűzfői domboldalon, a fúrás faragás nem szűnik meg.
Szeretnénk megköszönni barátainknak (munkatársainknak) azt a lelkiismeretes munkát, azt a lelkesedést, mellyel mi fertőztük meg őket, de ők vitték tovább, sokszor minket is átlendítve a holtpontokon. Öt embert nevezek meg név szerint, akik nélkül nem tudom elképzelni a parkunkat. Kövesdy Gyuri barátunk a hegyi ember, aki az első években jött segíteni, amikor csak munkája engedte. Gőzölgő feketéjének illatát mindig érezni fogjuk. Emlékét az egyik hosszú pályánk a „Kövesdy” út őrzi. A park első hét esztendejében Dolezsai Anna volt a harmadik Serpás, a vendégek és a mi örömünkre egyaránt. Szűcs Ivett a „néni” egy egész évtizedet harcolt velünk, forróságban, szélben, esőben. Gimnazistaként kezdte, s mint gimnáziumi tanár folytatta nálunk a nyári munkát. Zsolti a betonhátvéd mentőember és Csilla a gyerekpálya kapitánya magáénak érzi a parkot és ennél többet nem kérhet, egy munkáltató sem. A hosszú évek során, sok munkatárs dolgozott velünk a hegyen. Túlnyomó többségük éveken keresztül. Mindnyájuknak egyenként is őszinte köszönetünk, nélkülük a park nem lenne az ami. Úgy gondoljuk, aki egyszer Serpás volt az mindig az is marad és mi mindig örömmel és szeretettel látjuk őket nálunk, itthon! Önöknek, Nektek kedves vendégeink, is jár a köszönet, mert csinálhatunk mi bármit, ha ti nem jöttök, akkor üres, és értéktelen a Serpa Kalandpark!

Ivett tíz év után búcsúzik tőlünk! E helyen is külön megköszönjük, amit a parkért, értünk és a vendégekért tett. Helye mindig üres lesz! Sikerüljön minden Neked úgy, ahogyan szeretnéd!

2017 tavasza

Attila és István

A másfél évtized alatt, velünk együtt dolgozó Serpások emlék fotói.