CMDR [HUN]NIMROD | Budapest
A hely mesés, az emberek Nagymesterek. Ide (és ilyen helyekre, ha vannak még hasonló szellemiségűek) kellene szervezni a kötelező osztálykirándulásokat.
Ezúton köszönöm a szakértő felügyelőknek, hogy a minap végigmehettem Nimród útján annak ellenére, hogy egy ponton elfogyott az alkarom. Higgyétek el, onnan felszenvedni magam a következő állomásig volt a legnehezebb feladat, még azzal együtt is hogy mindent használtam ami a kezem (és lábam) ügyébe került.
Ritka jutalomként fogom fel, amit innentől kezdve is folyamatosan meg kell szolgálni.
Ezért az élményért nagyon hálás vagyok Nektek és a barátaimnak akik odavittek.
Jótanács annak aki ezzel a profi pályával szemezget: olvass el mindent amit írnak róla és BETŰ SZERINT fogadd is meg!! (Ha én olvastam volna, meg se próbálom, pláne zéró kalandparkos tapasztalattal :D) Amit én hozzátennék egy hétköznapi példán keresztül: ha nem tudsz egy közönséges iskolai tornatermi kötélen legalább kétszer de inkább háromszor egymás után fel- és lemászni CSAK KEZET HASZNÁLVA, akkor nem fog menni! (Esetleg nyitástól zárásig, rengeteg pihenéssel, de semmiképp 2 óra alatt.)
Leteszem a nagyesküt, hogy kellő felkészülés után visszatérek, hogy legközelebb elfogadhassam a plecsnit a végén. Nomeg a "név" is kötelez ;)
S. András

2018. szeptember 04.
Oroszlánka és családja
Nagyon jól éreztük magunkat, kiváló családi kikapcsolódás gyerek és felnőtt számára is. A kiszolgálás első osztályú. A pályák nagyon jók, segítőkész munkatársak, mindenkinek tudom ajánlani. Szuperek vagytok.

2017. augusztus 26.
Mikulás Birodalom Alapítvány | 9024 Győr Nádor út 11.
Sokat hallottam a kalandparkról, miután Balatonalmádiban töltöttük a 2017. évi csoport tréningünket, a Tulajdonosoktól meghívást kapott a csoportunk 2017. augusztus 25-én egy csodálatos élmény megélésére! Köszönet a csodálatos délutánért, a csoport olyan élményeket kapott, amit örök életre hoztak magukkal. Mindezt olyan figyelemmel, szeretettel, valamint türelemmel támogatták a csoportot (14 évestől a 66 éves korig), hogy mindenki teljesítette ezt a csodálatos kihívást. Egy igaz, melegszívű szolgáltatóval, illetve emberekkel ismerkedtünk meg! Munkájukhoz további sok sikert és őrizzék meg azt a szellemiséget és "embert", akikkel mi találkoztunk.
Szeretettel gondolunk a csapatuk minden tagjára! Barátsággal: Farkas Imre (Mikulás)

2017. augusztus 26.
Era és Bogi
Fantasztikus élmény volt!
Koppány útján mentünk végig, 0 tapasztalattal, tériszonnyal. Az volt a cél, hogy átlépjünk a korlátainkon, legyőzzük a félelmeinket. Nagyon elfáradtunk, kék-zöld foltokkal, horzsolásokkal, de végig csináltuk!!! Igaz, hogy az egyik pihenőn "fészket raktunk" de nem adtuk fel!
Köszönet a segítségért, a biztatásért! Mindenki türelmes és kedves volt. Csak ajánlani tudom!

2017. július 26.
Csizmazia Gábor | Vát
Most először próbáltunk ki ilyen pályát, nagyon jó volt! A szemèlyzet nagyon segítőkèsz, támogattak minket az első utunkon.
Ajánlom mindenkinek a parkot.

2016. április 19.
Halászné M. Orsolya | Dunaújváros
Mai napon levélben megkaptuk Önöktől gyermekem elveszettnek hitt pénztárcáját iratokkal, pénzzel együtt. Nagyon köszönöm önzetlen segítségüket, kellemes meglepetést okoztak családunknak. További szép napot kívánva,
H. M. Orsolya Dunaújváros

2015. június 15.
Dóczi András | Biatorbágy
Céges kirándulás keretében jutottunk el a parkba. Nagyon sajnálom, hogy viszonylag kevés időt tudtunk ott tölteni, kipróbáltam volna még néhány dolgot. Jól éreztük magunkat, így bár kicsit messze vagyunk tőletek, de szervezem a családi és baráti körben a következő látogatást. :-)

2015. máj. 31.
Tóth András | Oroszlány
Sziasztok!
Lányommal (18) próbáltuk ki a kalandparkot, Én (46) életemben először. A lányom már próbálta Csillebércen. Itt azt tanácsolták, hogy megfelelőnek ítélt fizikummal, megpróbálhatjuk a Koppány-pályát. Teljesítettük!!! :-)
Nagyon nehéz volt, ha közben le tudtunk volna jönni, biztos feladtam volna, de így nem. Siker, minden értelemben! Mind ketten nagyot nőttünk a magunk szemében!
A segítők nagyon szimpatikusak voltak, hál istennek csak szóban kellett beavatkozniuk!
Sok sikert a további munkához, még visszatérek jobb erővel!

2014. július 22.
Attila | Ják
Nagyon szuper ez a kalandpark, köszi a lehetőséget és az élményt is, örömmel megyek máskor is! :)

2014. július 02.
Simon | Budapest
We really enjoyed our stay. It was back then a few years ago and now I stumbled upon your website by accident. Brought back some good memories so I thought I leave a guestbook comment, my first ever. Hope you don't mind. I'm going to write about my experiences on one of my blogs.

2014. április 18.
 

Bejegyzés a vendégkönyvbe